imageRókusi csomópont
imageA projekt bemutatása

imageTudta-e, hogy
  • a 2-es villamos szárnyvonal az útkereszteződések kivételével teljesen füvesített pályával épül?

  • a Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt 20 elemből áll, és a teljes közösségi közlekedési hálózat megújul a fejlesztéseknek köszönhetően?

  • a villamos Kresz-szerinti besorolása: Gépjárműnek nem minősülő motoros jármű?

A mai naptól teszt információk a kijelzőkön

2014. február 14.

Szeged, 2014. február 14. – A mai naptól elkezdődik a villamos és trolibusz megállókban a kijelzők tesztüzeme. Első körben a tesztüzem feliratot és a pontos időt kell mutatniuk, az utazási információkat a tervek szerint áprilistól jelzik majd.


Az utastájékoztató rendszer kiépítése ütemterv szerint halad. Eddig a kivitelező leszállította az összes eszközt, és felszerelte többek között a megállóhelyi kijelzőket, a járműfedélzeti kijelzőket, a forgalomfigyelő kamerákat, a webterminálokat, továbbá telepítette a diszpécserrendszer működéséhez szükséges összes eszközt és szoftvert.


A munka több mint 90 százaléka a háttérben zajlik, azonban a mai naptól az utasok is láthatják a megállókban elhelyezett kijelzők működésének tesztelését, amelyet a tesztüzem felirat és a pontos idő mutatása jelez. A kijelzőkön járműre vagy járatra vonatkozó információ csak a teljes rendszer tesztelését követően jelenik majd meg. Ez a tervek szerint április vége.


Szeged Megyei Jogú Város 2012 október végén írta alá a szerződést a tendernyertes Delta Systems Kft.-vel intelligens diszpécserrendszer kialakítására, utastájékoztatási és utasinformációs rendszer fejlesztésére, kiépítésére és beüzemelésére nettó 391 millió forint értékben. A munkálatok 2012 őszén kezdődtek, a rendszer teszt időszaka a tervek szerint 2013 október végén indul, míg a kész rendszert a szerződés szerint 2014 tavaszán kell a kivitelezőnek átadnia. A beruházás részeként jelentős hardver- és szoftverfejlesztés valósul meg az SZKT diszpécserközpontjában, 119 db fedélzeti kommunikációs egység kerül beépítésre a járműveken, 107 megállóban utastájékoztató kijelzőket szerelnek fel, az SZKT összes járművét ellátják kijelzőkkel 196 db új kijelző beépítésével és a meglévő kijelzők rendszerbe integrálásával, 2 db érintőképernyős webterminál segítségével útvonalat lehet majd tervezni, 21 csomópontban pedig jelzőlámpa programozásra kerül sor a tömegközlekedés előnyben részesítése érdekében. A fejlesztés célja a közösségi közlekedés megbízhatóságának, kiszámíthatóságának növelése, az utasok tájékoztatása és a járatok menetidejének csökkentése.

Forgalmi változások

Péntektől garanciális javítás a jelzőlámpás körforgalomban >>

Az őszi iskolaszünetben, október 24. és november 2. között a kivitelező garanciálisan javítja a burkolatba épített világító fényeket a Kossuth L. sgt.-Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalomban. A javítás alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben. Kérjük az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a körforgalomban, különös tekintettel a villamosra!

2014. október 21.

Június 16-tól javítják a Kossuth Lajos sugárúti tömegközlekedési sáv burkolathibáit >>

Szeged, június 10. – Június 16-tól az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán vágányzónán belüli útburkolati javítások kezdődnek, amely során a tömegközlekedés rendje ideiglenesen megváltozik. A garanciális javítás keretében zajló munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak majd. Kérjük, közlekedjenek figyelmesen!

2014. június 12.
Hírek

Meghívó Szeged új tömegközlekedési térképeinek sajtóbemutatójára >>

Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt sajtótájékoztatójára Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében elkészült Szeged aktuális tömegközlekedési térképe hagyományos és sematikus változatban is.

2015. november 02.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 10. 07 >>

LEZÁRULT A NAGYPROJEKT

Szeged, október 7. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt 2008 nyarán kezdődött és most sikeresen zárul. A projekt szakmai tartalmát teljes mértékben sikerült megvalósítani, sőt az eredeti célkitűzésekhez képest több mint egy milliárd forint értékben többletberuházások is megvalósultak.

2015. október 28.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 09. 30 >>

ÜZEMBIZTONSÁGOT NÖVELŐ, KIEGÉSZÍTŐ BERUHÁZÁSOK VALÓSULTAK MEG

Szeged, szeptember 30. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében üzembiztonságot növelő, kiegészítő beruházások valósultak meg a 13 új járműből álló trolibuszflotta leszállítása óta eltelt időszakban, egyrészt a projekt maradék pénzforrásainak felhasználásával, másrészt a Kormány által jóváhagyott többlettámogatási összegből.

2015. október 28.