imageRókusi csomópont
imageA projekt bemutatása

imageTudta-e, hogy
  • Szegeden 1974. október 1-jétől vezették be a kalauz nélküli közlekedést?

  • Szegeden 1974. október 1-jétől vezették be a kalauz nélküli közlekedést?

  • az elektromos tömegközlekedés fejlesztési projekt keretében a megállóhelyeket úgy alakítják ki, hogy a mozgássérültek is akadálymentesen, rámpán keresztül közelíthessék meg?

Elindult a forgalom a 8-as troli vonalon

2010. augusztus 14.

Elindult a forgalom szombaton az uniós támogatással felújított és meghosszabbított szegedi 8-as troli vonalon, ahol összesen nyolc jármű, köztük az első Szegeden épített trolibusz szállítja az utasokat.

Botka László (MSZP) polgármester az avatóünnepségen elmondta: 2011-ig közel 30 milliárd forintból - melynek nagy rész uniós támogatás - teljes egészében megújul Szeged elektromos tömegközlekedése.

Minden növekvő, fejlődő város számára a XXI. században az egyik legnagyobb kihívás az utas- és környezetbarát közösségi közlekedés feltételeinek megteremtése – hangsúlyozta a politikus, hozzátéve: Szeged is erre törekszik új villamos és troli vonal építésével, a meglévők felújításával és korszerű járművek vásárlásával.

Dózsa Gábor, az önkormányzati tulajdonú Szegedi Közlekedési Társaság (SZKT) igazgatója közölte: a 31 éve létező szegedi trolibusz közlekedés az egyetlen részterület a helyi tömegközlekedésben, amely képes volt megtartani utasait, köszönhetően annak, hogy gyors, csöndes és a járművek sűrűn követik egymást.

Ünnepélyes átadó és kiállítás - elindult a forgalom a 8-as vonalon. Fotó: Frank Yvette (galéria)

A troli vonal bővítésének kivitelezője az áramellátási tender nyertese a Siemens Zrt. és VIV Zrt. alkotta Szeged SV 2009 konzorcium volt, amely 3 milliárd forintból meghosszabbította a 8-as troli vonalát és kiépíti a város legforgalmasabb buszjáratának nyomvonalán az új 10-es troli vonalat, valamint korszerűsít nyolc áramátalakító állomást és a kábelhálózatot.

A szegedi troli vonalak hossza a fejlesztések révén 30-ról 36 kilométerre bővül. A korábban a Körtöltés utca és a Dugonics tér között 4 kilométeren járó 8-as trolik ezentúl a Klinikákig 1.670 méterrel hosszabb utat tesznek meg. A két évvel ezelőtti utasszámlálási adatok szerint a 8-as vonalon közlekedő járművek naponta 9.430 utast szállítottak.

A 8-as vonalon közlekedik majd az első Szegeden épített SZKT-ARC márkájú trolibusz. Az alacsonypadlós, csuklós, klímatizált, 44 ülő és 80 állóhelyes járművet hároméves fejlesztőmunka eredményeként 170 millió forintból építették meg az SZKT munkatársai egy hazai buszgyártóval együttműködve.

Forrás: Délmagyar online

Forgalmi változások

Péntektől garanciális javítás a jelzőlámpás körforgalomban >>

Az őszi iskolaszünetben, október 24. és november 2. között a kivitelező garanciálisan javítja a burkolatba épített világító fényeket a Kossuth L. sgt.-Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalomban. A javítás alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben. Kérjük az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a körforgalomban, különös tekintettel a villamosra!

2014. október 21.

Június 16-tól javítják a Kossuth Lajos sugárúti tömegközlekedési sáv burkolathibáit >>

Szeged, június 10. – Június 16-tól az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán vágányzónán belüli útburkolati javítások kezdődnek, amely során a tömegközlekedés rendje ideiglenesen megváltozik. A garanciális javítás keretében zajló munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak majd. Kérjük, közlekedjenek figyelmesen!

2014. június 12.
Hírek

Meghívó Szeged új tömegközlekedési térképeinek sajtóbemutatójára >>

Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt sajtótájékoztatójára Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében elkészült Szeged aktuális tömegközlekedési térképe hagyományos és sematikus változatban is.

2015. november 02.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 10. 07 >>

LEZÁRULT A NAGYPROJEKT

Szeged, október 7. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt 2008 nyarán kezdődött és most sikeresen zárul. A projekt szakmai tartalmát teljes mértékben sikerült megvalósítani, sőt az eredeti célkitűzésekhez képest több mint egy milliárd forint értékben többletberuházások is megvalósultak.

2015. október 28.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 09. 30 >>

ÜZEMBIZTONSÁGOT NÖVELŐ, KIEGÉSZÍTŐ BERUHÁZÁSOK VALÓSULTAK MEG

Szeged, szeptember 30. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében üzembiztonságot növelő, kiegészítő beruházások valósultak meg a 13 új járműből álló trolibuszflotta leszállítása óta eltelt időszakban, egyrészt a projekt maradék pénzforrásainak felhasználásával, másrészt a Kormány által jóváhagyott többlettámogatási összegből.

2015. október 28.