imageRókusi csomópont
imageA projekt bemutatása

imageTudta-e, hogy
  • a Rókusi csomópontban a gépjárművek soha nem keresztezik egymás vagy a villamosok útját, ezzel csökken a balesetveszély kockázata?

  • Magyarországon csak Budapesten, Szegeden és Debrecenben építettek ki trolibusz-hálózatot?

  • Európa számos városában már széles körben elterjedt és kedvelt a füvesített villamospálya?

Elkészült a Pulz utcai villamostelep 2,3 milliárdos fejlesztése

2010. december 16.

Másfél éves munka eredményeként befejeződött a Pulz utcai villamostelep felújítása és bővítése. A kivitelező AH Konzorcium képviseletében Sal László vezérigazgató-helyettes adta át a remízt dr. Dózsa Gábornak, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatójának. A 2,3 milliárdos beruházás a 29,5 milliárd forint értékű Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt részeként valósult meg.

Szegeden, csütörtökön Sal László vezérigazgató-helyettes, a kivitelező AH Konzorcium képviseletében átadta az elkészült Pulz utcai villamosremízt dr. Dózsa Gábornak, a Szegedi Közlekedési Kft. ügyvezető igazgatójának. a 2,3 milliárd forint értékű beruházást, amely a 29,5 milliárd forintos Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztés projekt része.

A Szegedi Közlekedési Kft. Pulz utcai remízét a nemzetközi közbeszerzési pályázaton nyertes AH Konzorcium újította fel és bővítette. A társulás tagjai: az A-Híd Építő Zrt. és a Hídtechnika Kft. A munkát a kivitelező tavaly június elején kezdte el; elbontott 1321 négyzetméter épületet és 497 négyzetméter épületrészt. A korszerűsítés főeleme a márciusban átadott 900 millió forint értékű, 4000 négyzetméteres új szervizcsarnok. A komplexumhoz kapcsolódik egy önálló 275 négyzetméteres műhely, egy 171 négyzetméteres veszélyeshulladék-tároló és egy 162 négyzetméteres fedett gépkocsibeálló. A konzorcium átépítette és bővítette a meglévő szerelőcsarnokot, amelynek alapterülete ezzel 3200 négyzetméteresre nőtt. Felújították a telepen belüli közműveket, utakat, valamint a vágány- és felsővezeték-hálózatot; az összesen 2894 méter sínpálya és a 48 kitérő újult meg.

Forgalmi változások

Péntektől garanciális javítás a jelzőlámpás körforgalomban >>

Az őszi iskolaszünetben, október 24. és november 2. között a kivitelező garanciálisan javítja a burkolatba épített világító fényeket a Kossuth L. sgt.-Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalomban. A javítás alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben. Kérjük az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a körforgalomban, különös tekintettel a villamosra!

2014. október 21.

Június 16-tól javítják a Kossuth Lajos sugárúti tömegközlekedési sáv burkolathibáit >>

Szeged, június 10. – Június 16-tól az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán vágányzónán belüli útburkolati javítások kezdődnek, amely során a tömegközlekedés rendje ideiglenesen megváltozik. A garanciális javítás keretében zajló munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak majd. Kérjük, közlekedjenek figyelmesen!

2014. június 12.
Hírek

Meghívó Szeged új tömegközlekedési térképeinek sajtóbemutatójára >>

Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt sajtótájékoztatójára Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében elkészült Szeged aktuális tömegközlekedési térképe hagyományos és sematikus változatban is.

2015. november 02.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 10. 07 >>

LEZÁRULT A NAGYPROJEKT

Szeged, október 7. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt 2008 nyarán kezdődött és most sikeresen zárul. A projekt szakmai tartalmát teljes mértékben sikerült megvalósítani, sőt az eredeti célkitűzésekhez képest több mint egy milliárd forint értékben többletberuházások is megvalósultak.

2015. október 28.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 09. 30 >>

ÜZEMBIZTONSÁGOT NÖVELŐ, KIEGÉSZÍTŐ BERUHÁZÁSOK VALÓSULTAK MEG

Szeged, szeptember 30. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében üzembiztonságot növelő, kiegészítő beruházások valósultak meg a 13 új járműből álló trolibuszflotta leszállítása óta eltelt időszakban, egyrészt a projekt maradék pénzforrásainak felhasználásával, másrészt a Kormány által jóváhagyott többlettámogatási összegből.

2015. október 28.