imageRókusi csomópont
imageA projekt bemutatása

imageTudta-e, hogy
  • A B+R kifejezés a „bike and ride – kerékpározz és utazz” szlogenből eredő rövidítés?

  • A B+R kerékpártárolók őrzöttek és ingyenesen használhatók lesznek?

  • a fontosabb megállóhelyeken elektronikus kijelzők fogják mutatni, hogy melyik viszonylat járművének érkezése mikor várható?

Szerdától jelentős változások a 4-es villamos Glattfelder téri szakaszának környezetében

A 4-es villamosvonal rekonstrukciója keretében a tervek szerint július 20. szerdától a kivitelező megkezdi a trolibuszok felsővezetékének felújítását, illetve a külső ív aszfaltozási munkálatait a Glattfelder téren és környezetében. Mindezzel párhuzamosan elkezdődik az Osztrovszky utcai csomópont felújítása is a József Attila sugárúton. A munkák forgalomkorlátozással járnak. Kérjük, figyelmesen közlekedjenek!


A 4-es villamosvonal rekonstrukcióját végző MTV4 Konzorcium felújítja a 9 és 19 jelzésű trolibuszok felsővezetékét a Glattfelder tér környezetében július 20-án, szerdán üzemkezdettől július 23-án, szombaton üzemzárásig. Ezért az érintett trolibuszok forgalmi rendje ideiglenesen megváltozik.


9-19 közös jelzésű trolibusz közlekedik Makkosház végállomás és a Bartók tér között.


9 jelzésű pótlóbusz közlekedik a Bartók tér és a Lugas utca végállomás között.


19 jelzésű pótlóbusz közlekedik a Bartók tér és Tarján, Víztorony tér végállomás között.


A menetjegyek a teljes vonalra érvényesek; átszálláskor a jegy másik felét is érvényesíteni kell. A trolibuszok és a pótlóbuszok az érintett trolibusz-megállókban megállnak.


Szintén július 20-án szerdán kezdi meg a kivitelező a Glattfelder téren a külső ív aszfaltozási munkálatait. Emiatt a Belváros felé haladó forgalom visszakerül a menetirány szerinti oldalra, a belső ívre. A tömegközlekedési járművek a régi buszmegállóban állnak meg a Belváros irányában.


A városból kifelé irányuló forgalom egy sávon haladhat, míg mellette a Kivitelező az aszfaltozási munkálatokat végzi. Ebben az irányban a tömegközlekedési járművek a jelenleg is használt buszmegállóban állnak meg, azonban a megálló felújítása miatt az egyik ütemben a megálló első felében, a másik ütemben pedig a másik felében lehet a járművekre fel- és leszállni.


A rakpart felé a forgalom a most érvényes szabályok szerint zajlik majd.


A fent említett munkálatokkal egy időben elkezdődik az Osztrovszky utcai csomópont felújítása is a József Attila sugárúton. Ennek keretében először az út kiszélesítését végzi el a kivitelező a sugárút mindkét oldalán, ami nem jár forgalomkorlátozással. Ezt követően kerül majd sor járdaszigetek kiépítésére, illetve a csomópont aszfaltozására.

Forgalmi változások

Péntektől garanciális javítás a jelzőlámpás körforgalomban >>

Az őszi iskolaszünetben, október 24. és november 2. között a kivitelező garanciálisan javítja a burkolatba épített világító fényeket a Kossuth L. sgt.-Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalomban. A javítás alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben. Kérjük az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a körforgalomban, különös tekintettel a villamosra!

2014. október 21.

Június 16-tól javítják a Kossuth Lajos sugárúti tömegközlekedési sáv burkolathibáit >>

Szeged, június 10. – Június 16-tól az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán vágányzónán belüli útburkolati javítások kezdődnek, amely során a tömegközlekedés rendje ideiglenesen megváltozik. A garanciális javítás keretében zajló munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak majd. Kérjük, közlekedjenek figyelmesen!

2014. június 12.
Hírek

Meghívó Szeged új tömegközlekedési térképeinek sajtóbemutatójára >>

Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt sajtótájékoztatójára Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében elkészült Szeged aktuális tömegközlekedési térképe hagyományos és sematikus változatban is.

2015. november 02.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 10. 07 >>

LEZÁRULT A NAGYPROJEKT

Szeged, október 7. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt 2008 nyarán kezdődött és most sikeresen zárul. A projekt szakmai tartalmát teljes mértékben sikerült megvalósítani, sőt az eredeti célkitűzésekhez képest több mint egy milliárd forint értékben többletberuházások is megvalósultak.

2015. október 28.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 09. 30 >>

ÜZEMBIZTONSÁGOT NÖVELŐ, KIEGÉSZÍTŐ BERUHÁZÁSOK VALÓSULTAK MEG

Szeged, szeptember 30. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében üzembiztonságot növelő, kiegészítő beruházások valósultak meg a 13 új járműből álló trolibuszflotta leszállítása óta eltelt időszakban, egyrészt a projekt maradék pénzforrásainak felhasználásával, másrészt a Kormány által jóváhagyott többlettámogatási összegből.

2015. október 28.