imageRókusi csomópont
imageA projekt bemutatása

imageTudta-e, hogy
  • a fontosabb megállóhelyeken elektronikus kijelzők fogják mutatni, hogy melyik viszonylat járművének érkezése mikor várható?

  • néhány nagyobb csomópontban érintőképernyős gépek segítik majd az útvonal-tervezést, a legmegfelelőbb járatok kiválasztását?

  • a Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében a végállomások közelében 7 B+R (bike and ride) kerékpártároló kerül kialakításra?

Szegedi araszolás

Forrás: Népszabadság

A kivitelező nyolc hónap halasztást kért, s kötbért fizethet.
A karácsonyi ünnepek előtt teljesen bedugult Szeged, mert nem készült el határidőre sem a rókusi csomópont, sem az M43-as autópálya elkerülő szakaszának első üteme. A Balkánra tartó kamionok és a vendégmunkások áradata órákig araszol át a felbontott városon, ahol az építkezéseken alig folyik munka.


Szegeden hatalmas dugók alakultak az 5-ös főút bevezető szakaszán, a hipermarketeknél. Ebben szerepet játszott a december 19-től megadott szerb vízummentesség nyomán megnövekvő bevásárlóforgalom, valamint az, hogy a külföldön dolgozó, és az ünnepekre hazafelé tartó román és bolgár vendégmunkásoknak is ezen az útvonalon kell átszelniük Szegedet. A rendkívül rossz állapotú 43-as főúton több halálos baleset történt – de már egy egyszerű durrdefekt miatt is le kellett zárni a fél útpályát. Bizonyos időszakokban Makóról csak Hódmezővásárhelyen keresztül lehetett eljutni Szegedre. Helyi szakemberek szerint a helyzet csak január 10. körül, a vendégmunkások visszautazása után enyhül.


November 30-ra kellett volna elkészülnie az M43-as autópálya Szegedet elkerülő szakasza első ütemének. Ez a szakasz az M5-ös autópálya eddigi végpontját viszi tovább a régi 5-ös úttól a Hódmezővásárhelyre vezető 47-es főút kereszteződéséig. Így lehetővé vált volna, hogy a Balkánra irányuló kamionforgalom, illetve az ünnepekre hazautazó vendégmunkásáradat jóval rövidebb részen érintse Szeged belterületét. Az első ütem építését pályázaton elnyerő M43 Szeged–Makó Konzorcium – amelynek vezető cége a Swietelsky – azonban már a nyáron jelezte, hogy nem tudja tartani a határidőt. Indoklásuk szerint utólag derült ki: a városba vezető, egy méter átmérőjű víznyomócső keresztezi a pályaszakaszt, ezt egy támfallal kell megerősíteni, ehhez terveket kell készíteni, illetve többletköltséget felszámolni. A beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. hosszú ideig nem fogadta el a kért határidőmódosítást. Arra hivatkoztak, hogy nemcsak a víznyomócső által érintett, mintegy 100 méter hosszú pályaszakasz, hanem a 6,7 kilométer hosszúságú teljes első ütem építése késik.


A kivitelező összesen nyolc hónap halasztást kért. Szeged önkormányzata nem akart ehhez hozzájárulni. Végül december elején megállapodtak abban: a teljes első ütem átadásának határideje 2010. július 31. A Csongrádra vezető, 4519-es számú útig tartó részt azonban március 31-ig el kell készítenie a konzorciumnak. Kötbért is fognak fizetni – Botka László, Szeged polgármestere arra kérte a NIF Zrt.-t, hogy ezt a pénzt adják oda a városnak, hadd újíthassák fel belőle a tranzitforgalom által tönkretett utakat.


Fazakas Orsolya, a NIF Zrt. kommunikációs vezetője egyelőre nem tudott konkrét összeget mondani a kivitelező által fizetendő kötbérről.


Szintén nem készült el határidőre, december 4-re az 1-es villamos rekonstrukciója, illetve annak egyik legfontosabb része, a Rókusi körút és a Kossuth Lajos sugárút kereszteződésében tervezett, ötsávos, jelzőlámpás körforgalom. Augusztus vége óta a Budapest felől érkező személygépkocsi-forgalom egyetlen, sáros sávon tud áthaladni, és terelőúton a Bertalan híd felé továbbaraszolni.


A rókusi körforgalom környékén a karácsony előtti napokban alig dolgozott valaki. A kivitelező – az A.-SZ.-E. Konzorcium – arra hivatkozik, hogy a közművek nem azon a helyen voltak, ahol a közműtérkép jelezte őket. Áthelyezésükhöz tervekre, hatósági engedélyekre van szükség. A kivitelező 2010 áprilisáig szerette volna kitolni az átadás határidejét – a városvezetéssel kötött megállapodás szerint a végső határidő 2010. február vége.


Márton Imre, a 43-as út mentén élőket képviselő 43-as Egyesület elnöke elmondta: csaknem 200 kárigényt mértek fel a leromlott főút mentén. Ezek többsége a megnövekedett forgalom hatására a lakóházakban keletkezett károsodás. Deszken, Klárafalván, Ferencszálláson, Makón, Apátfalván és Magyarcsanádon a település közepén vezet át a főút. Az aszfalt annyira kivályúsodott, hogy kerekes székkel például szinte lehetetlen átkelni rajta. Majdnem minden héten történik halálos baleset. Márton Imre szerint az a fő probléma, hogy a városon belüli építkezésekkel nem várják meg az elkerülő út elkészültét. Az egyesület tagjai félnek attól, hogy noha az M43-as autópálya Makót elkerülő szakasza 2010. augusztus végére készül el, tavasszal Makón is elkezdik egy új körforgalom építését a 43-as út városi átvezető szakaszán.


Tapasztó Sándor, a Szeged Pólus Kft. projektigazgatója kérdésünkre válaszolva elmondta: a szegedi elektromos tömegközlekedés rekonstrukciója összetett európai uniós projekt, amelynek már több éve zajlik az előkészítése. Amikor erre Szegednek odaítélték a támogatást, akkor az M43-as autópálya építése még nagyon kezdeti fázisban volt. Nemcsak az 1-es, hanem más villamosés trolivonalak felújítása, egy új villamosvonal és új troliszakaszok kiépítése, az áramellátó háttérbázis, valamint a járműtelepek felújítása is szerepel benne. Ahhoz, hogy a 2012-es végső határidőt tartani tudják, nagyon szigorú ütemezésre van szükség. Mind az elkerülő út, mind a városi tömegközlekedés projektjét brüsszeli döntés előzte meg, sokéves előkészítő folyamat után.


Arra a kérdésre, hogy reális volt-e a csomópontépítés rövid határideje, Tapasztó Sándor azt felelte: a szerződést még július elején megkötötték. A beruházó arról nem tehet, hogy a kivitelező csak egy hónapos késéssel vonult föl a területre. Jelenleg valószínűleg azért látni kevés embert az építkezésen, mert a technológia nem engedi, hogy bizonyos munkákat ilyen hidegben végezzenek.

Forgalmi változások

Péntektől garanciális javítás a jelzőlámpás körforgalomban >>

Az őszi iskolaszünetben, október 24. és november 2. között a kivitelező garanciálisan javítja a burkolatba épített világító fényeket a Kossuth L. sgt.-Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalomban. A javítás alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben. Kérjük az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a körforgalomban, különös tekintettel a villamosra!

2014. október 21.

Június 16-tól javítják a Kossuth Lajos sugárúti tömegközlekedési sáv burkolathibáit >>

Szeged, június 10. – Június 16-tól az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán vágányzónán belüli útburkolati javítások kezdődnek, amely során a tömegközlekedés rendje ideiglenesen megváltozik. A garanciális javítás keretében zajló munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak majd. Kérjük, közlekedjenek figyelmesen!

2014. június 12.
Hírek

Meghívó Szeged új tömegközlekedési térképeinek sajtóbemutatójára >>

Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt sajtótájékoztatójára Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében elkészült Szeged aktuális tömegközlekedési térképe hagyományos és sematikus változatban is.

2015. november 02.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 10. 07 >>

LEZÁRULT A NAGYPROJEKT

Szeged, október 7. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt 2008 nyarán kezdődött és most sikeresen zárul. A projekt szakmai tartalmát teljes mértékben sikerült megvalósítani, sőt az eredeti célkitűzésekhez képest több mint egy milliárd forint értékben többletberuházások is megvalósultak.

2015. október 28.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 09. 30 >>

ÜZEMBIZTONSÁGOT NÖVELŐ, KIEGÉSZÍTŐ BERUHÁZÁSOK VALÓSULTAK MEG

Szeged, szeptember 30. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében üzembiztonságot növelő, kiegészítő beruházások valósultak meg a 13 új járműből álló trolibuszflotta leszállítása óta eltelt időszakban, egyrészt a projekt maradék pénzforrásainak felhasználásával, másrészt a Kormány által jóváhagyott többlettámogatási összegből.

2015. október 28.