imageRókusi csomópont
imageA projekt bemutatása

imageTudta-e, hogy
  • 1879-ben Werner Siemens mutatta be egy berlini kiállításon az első olyan villanyhajtású vasutat, mely az áramot áramszedő segítségével egy erre a célra épített vezetékből nyerte?

  • a Rókusi csomópontban a gépjárművek soha nem keresztezik egymás vagy a villamosok útját, ezzel csökken a balesetveszély kockázata?

  • a Rókusi csomópontba belépés után a közel 5 méter széles sávok követését programozottan működő dinamikus prizmasor segíti?

Jövő hét elején újabb forgalomváltozások a 3-as villamos vonalán

Szeptember 27-én, hétfő reggeltől a tervek szerint változik a forgalmi rend a Kálvária térnél. Kedden pedig várhatóan újabb forgalmi változás lép életbe a 3-as villamosvonal rekonstrukciója miatt Szegeden a Kálvária sugárút és a Vásárhelyi Pál utca kereszteződésében.


A 3-as villamosvonal rekonstrukciója szeptember 27-én, hétfőn a tervek szerint újabb forgalmi rend változást von maga után Szegeden. A Kálvária sgt. mindkét irányban egy-egy sávon járható lesz a Kálvária tér melletti szakaszon, a városból kifelé haladóknak nem kell a Boross József utcánál a tér belső fele felé kerülniük a Kápolna utcáig.

Szeptember 28-án, kedden pedig a vásárhelyi Pál utcánál lesz a tervek szerint újabb forgalmi rend változást. A kivitelező a Kálvária sugárút Vásárhelyi Pál utcai csomópontjában továbbra is a 3-as villamos vonalának síncseréjét végzi. A III. ütemben is zárva marad a Vásárhelyi Pál utca felől érkezők számára a Kálvária sugárútra balra (a belváros felé) kanyarodó sáv, helyette a kanyarodók az egyenesen haladók belső sávját használhatják. A Móravárosi körút irányából az egyenesen (Vásárhelyi Pál utca felé) haladó sávot is lezárják, helyette a két balra (Bajai út felé) kanyarodó sávból a külső sávon lehet egyenesen továbbmenni. A vágányépítési munkálatok várhatóan péntek estig tartanak. A közlekedőket rendőri irányítás segíti.

A 3-as villamosvonal felújítása a 2012-ig európai uniós támogatással megvalósuló, 29,5 milliárd forint értékű Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt része. A kivitelezési munkáit az önkormányzat pályázatán az SZ 3 Konzorcium nyerte el nettó 2 milliárd forintos ajánlatával öt induló közül. A cégtársulást a budapesti Alpine Hungária Építő Kft. vezeti, másik tagja az algyői Délút Építő Kft. Az átépítés során a kivitelező kicserél 2,4 kilométer villamosvágányt és felsővezetéket, a II-es kórháztól a Kálvária térig 700 méter hosszan párhuzamos sínt is fektet. A Kálvária sugárút Veresács utcai csomópontjánál körforgalom épül. Megújul a közvilágítás, és 2700 négyzetméteren útburkolatot cserélnek.

Kérjük, közlekedjenek nagyon figyelmesen!

Forgalmi változások

Péntektől garanciális javítás a jelzőlámpás körforgalomban >>

Az őszi iskolaszünetben, október 24. és november 2. között a kivitelező garanciálisan javítja a burkolatba épített világító fényeket a Kossuth L. sgt.-Vásárhelyi Pál utcai jelzőlámpás körforgalomban. A javítás alatt a jelzőlámpák nem működnek, egysávos körforgalmi rend lesz érvényben. Kérjük az autósokat, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek a körforgalomban, különös tekintettel a villamosra!

2014. október 21.

Június 16-tól javítják a Kossuth Lajos sugárúti tömegközlekedési sáv burkolathibáit >>

Szeged, június 10. – Június 16-tól az 1-es villamosvonal Kossuth Lajos sugárúti szakaszán vágányzónán belüli útburkolati javítások kezdődnek, amely során a tömegközlekedés rendje ideiglenesen megváltozik. A garanciális javítás keretében zajló munkálatok várhatóan augusztus elejéig tartanak majd. Kérjük, közlekedjenek figyelmesen!

2014. június 12.
Hírek

Meghívó Szeged új tömegközlekedési térképeinek sajtóbemutatójára >>

Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt sajtótájékoztatójára Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében elkészült Szeged aktuális tömegközlekedési térképe hagyományos és sematikus változatban is.

2015. november 02.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 10. 07 >>

LEZÁRULT A NAGYPROJEKT

Szeged, október 7. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt 2008 nyarán kezdődött és most sikeresen zárul. A projekt szakmai tartalmát teljes mértékben sikerült megvalósítani, sőt az eredeti célkitűzésekhez képest több mint egy milliárd forint értékben többletberuházások is megvalósultak.

2015. október 28.

SAJTÓKÖZLEMÉNY 09. 30 >>

ÜZEMBIZTONSÁGOT NÖVELŐ, KIEGÉSZÍTŐ BERUHÁZÁSOK VALÓSULTAK MEG

Szeged, szeptember 30. – A Szeged elektromos tömegközlekedés fejlesztése projekt keretében üzembiztonságot növelő, kiegészítő beruházások valósultak meg a 13 új járműből álló trolibuszflotta leszállítása óta eltelt időszakban, egyrészt a projekt maradék pénzforrásainak felhasználásával, másrészt a Kormány által jóváhagyott többlettámogatási összegből.

2015. október 28.